A COVID-19 vírus okozta világjárvány miatt a 2019/2020. tanév befejezése eltér az eddig megszokottaktól.
· A zeneiskola második féléve 2020. május 31-ig tart.
· Mivel a rendkívüli helyzet miatt a személyes találkozásokra nem kerülhet sor, az év végi záróvizsga helyett a tanulók gyakorlati osztályzatot kapnak.
Mivel személyesen továbbra sem tudunk találkozni, a tervezett fogadóórákat is áttesszük a Teams felületére. Nagyon örülünk, hogy sokan eddig is kapcsolatban voltak a pedagógusokkal, de most egy kicsit célirányosabban, szervezettebb keretek között is szeretnénk a kapcsolattartásra, a kérdések megválaszolására lehetőséget adni.
Jövő héten 4 napra elosztva tartunk fogadóórákat, 16-18 óra között:
Hétfő:
évfolyam:
Kolozsváriné Kohán Zsuzsanna
Novák Károly
Dancs Ágnes
Dobrai Rita
évfolyam:
Kőmívesné Szalisznyó Angéla
Vas Viktor
Steiner Andrásné
Kerti Ákos
Kedd:
évfolyam:
Dudás Petra
Murár Anikó
Ulics Melánia
Vándorné Vígh Mária
évfolyam:
Pap Krisztina
Pallagi Anna
Polónyiné Zsuzsandor Ibolya
Nagy Gáborné
Szerda:
évfolyam:
Fekete Barbara
Volf Mária
Tóth Ferenc
évfolyam:
Schmidt Ferencné
Konfárné Fazekas Teréz
Szabadvári Ilona
Répás Lászlóné
Csütörtök:
évfolyam:
Gutiné Darida Karolina
Mátrai Tamásné
évfolyam:
Simonné Szeleczki Ildikó
Petróné Bori Zsuzsanna
Szilágyiné Lengyel Zsuzsanna
Senkei Csaba
Megyeri Ágnes
A fogadóóra helye a Teams „Csevegés” felülete, a megfelelő időpontokban az érintett kollégák a gép előtt lesznek, csevegésben el tudják érni őket a szülők, ha kiválasztják a kolléga nevét, majd utána az egeret a kiválasztott névre ráhelyezve a felbukkanó ablak megfelelő gombjára kattintva hang- vagy videóhívást kezdeményeznek vele.
Tájékoztató a 2019/ 2020. tanév zárásáról, a 2020/2021. tanév indításáról
A COVID-19 vírus okozta pandémia miatt a 2019/2020. tanév végén az évzáró ünnepség elmarad.
A tanév végi jegyekről a diákok és a szülők a KRÉTÁ-ból tájékozódhatnak. Az év végi bizonyítvány papír alapú formáját a tanévnyitó ünnepségen vehetik át.
Azok a tanulók, akik iskolát változtatnak, az iskola titkárságán vagy az osztályfőnöknél jelezzék, hogy a beiratkozáshoz szükségük van a papír alapú év végi bizonyítványra, és eljuttatjuk hozzájuk.
A jutalomkönyveket, okleveleket, díjakat a tanévnyitó ünnepségen adjuk át.
A 2020/2021. tanévnyitó ünnepség időpontja: 2020. augusztus 29-e, szombat, 9:00 óra.
A jövő tanév rendjéről a rendelet megjelenése után tájékoztatjuk a szülőket és a diákokat.
A COVID-19 vírus okozta világjárvány különös és különleges kényszerhelyzeteket teremt. Az eddig minden évben magas színvonalon megszervezett ballagási ünnepség az érvényben lévő rendkívüli állapot és az ebből következő gyülekezési tilalom miatt hagyományos módon nem bonyolítható le. Az iskola vezetése az érintett osztályfőnökökkel, és a tankerületi vezetéssel egyeztetve a következő határozatokat hozta:
A 2020. évi ballagást virtuálisan szervezzük meg: a tanulók személyesen nem lesznek jelen az iskolában. Adott időpontban a végzős diákok és szüleik otthon tekinthetik meg a számítógépükön a ballagás alkalmából készített video összeállítást.
A virtuális ballagás időpontja 2020. június 13-a, szombat, délelőtt 11 óra.
Kérjük támogassa a ceglédberceli Eötvös-tanulókat adója 1 %-ával!
Adószám: 18694411-1-13
Egyéb felajánlás esetén a Ceglédberceli Iskoláért Alapítvány számlaszáma:65100163-15102861
A támogatást a tanulmányi kirándulások, táborok, erdei iskola segítésére és jutalmazásra fordítja az alapítvány. Köszönjük mindenkinek, aki adója 1 %-ával hozzájárul az ifjúság neveléséhez.
Figyelemmel a vészhelyzet kihirdetéséről szóló 40/2020. (III. 11.) Korm. rendeletre, az általános iskolai beiratkozás folyamata a 2020/2021. tanítási évre vonatkozóan az emberi erőforrások minisztere 7/2020. (III. 25.) EMMI határozata alapján történik.
Felhívjuk szíves figyelmét a 2020/2021. tanévre vonatkozóan az általános iskolai beiratkozás jellemzőire:
A veszélyhelyzetre való tekintettel kérjük, hogy lehetőség szerint online módon küldje be gyermeke felvételi kérelmét az iskolába.
A felvételi kérelmeket a Ceglédberceli Eötvös Iskolába:
április 28. 0:00 órától 2020. május 15. 24:00 óráig
kell benyújtani:
ha lakhelye szerint ez a körzetes iskola,
vagy ha másik körzetbe tartozik a gyermek lakhelye szerint, de a Ceglédberceli Eötvös Iskolába szeretné íratni gyermekét.
Felhívjuk a figyelmét, csak egyetlen általános iskolába kérheti gyermeke felvételét.
Ha lakhely szerint a gyermek másik iskolához tartozik, de ide szeretné beíratni, akkor csak itt kell jeleznie azt a tényt, hogy nem a körzetes intézménybe jelentkezett.
Népviselet napja: ezen a napon kiválasztjuk a nemzetiségi viseletünk egy ruhadarabját, vagy kiegészítőjét, és a hétköznapi ruhával összekombinálva egész nap, vagy egy napszakban hordjuk. Ezzel hozzuk közelebb elődeink életét a sajátunkhoz, emlékezünk rájuk és mindarra, amit a szívünkben őrzünk róluk.
Az elmúlt három hétben sikeresen átálltunk a tantermen kívüli, digitális munkarendre, ennek során a tanárok és a tanulótársak sokszor online kapcsolatba kerülnek egymással, hang- és videóközvetítés zajlik közöttük. Előfordulhat, hogy a tanár azt kéri, a tanuló készítsen magáról felvételt, ami alapján meggyőződhet, hogy tényleg megtanulta-e a tananyagot, valóban elvégezte a kijelölt feladatot, vagy így ellenőrzi az önálló feladatmegoldást.
Mind a tanárokról, mind pedig a tanulókról készült felvétel személyes adat. A személyes adatok kezelése (így a felvétel készítés, továbbítás, megosztás, rögzítés stb.) az Európai Unióban is, így hazánkban is jogszabályokon alapul. A személyes adatok védelméhez fűződő jog mindenkit megillet.
Alakíts ki egy napirendet, ami a tanulásod és az otthonléted segítheti, átláthatóbbá teszi a napodat! Így lesz időd a tanulásra és a szórakozásra is. Gondold át és tervezz szüleiddel együtt!
Fokozottan figyelj arra, hogy minél kevesebb időt tartózkodj a lakáson kívül!
Beszélgess minél többet családtagjaiddal!
Amikor a lakásból bármelyik családtagod elmegy, akkor hívd fel a figyelmét arra, mire ajánlott fokozottan figyelnie (legalább 1,5 méter távolság betartása az emberek közt, a tömeg kerülése).
Bármilyen kérdés merülne fel benned, beszéld meg a szüleiddel!
A világjárvány miatti rendkívüli helyzet iskolánk életét is fenekestül felforgatta, mint valamennyi nevelési-oktatási intézményét Magyarországon és Európában.
Az iskolaépületek konganak az ürességtől, nem nagyon vannak gyermekek, pedagógusok, csak az iskolavezetés, a technikai személyzet és a nevelést-oktatást segítő munkatársak (8-10 fő). Egy-két gyermek számára kértek a szülők ügyeletet, a velük foglakozó kollégákkal lehet találkozni, vagy azokkal, akik a tanításhoz igénybe veszik az intézmény adta lehetőségeket (pl. tornaterem, vagy hangszer, stb.).
A távoktatás nálunk rekord gyorsasággal beindult. Ez annak köszönhető, hogy az oktatáshoz használt felület (Microsoft Office 365) már az elmúlt tanévben kialakításra került, akkor még próba jelleggel. Mivel minden tanuló és minden pedagógus benne volt a rendszerben, így a TEAMS aktiválása és szolgálatba állítása viszonylag gyorsan, egy hétvége alatt megtörtént. A rendszer használatát megkönnyítették Novák Károly, Tóth Ferenc és Kovács Zoltán kollégáink, akiknek innovátori kapcsolatai vannak a Microsoft céggel.
Március 16-át, az első, tanórán kívüli távoktatási napot a tantestület a digitális oktatási stratégia kialakításával és technikai felkészüléssel töltötte. A belső továbbképzést a számítástechnika szaktanteremben Novák Károly tartotta. Sok kétséggel, de elszántan kezdtünk neki másnap a munkának. Az első hét még sok buktatót rejtett, legtöbb pedagógus küzdött a technikával, kereste a megfelelő formát, tartalmakat. Szerencsére a köztünk dolgozó „infoguruk” mindenkinek segítettek és segítenek, aki kérte. Köszönjük (Vas Viktornak is!)!
Azoknak a családoknak, akik jeleztek, tudott az iskola a meglévő eszközökből használatra kölcsönözni. Sajnos mára kiürült a keret, minden tanulói „tablet” elkelt.
Harmadik héten –lehet mondani- kezd beállni egy kialakult rend. A diákoknak sem volt könnyű ráállni az új módszerre, hiszen előzőleg tanórán sok segítséget kaptak, félig meg lehetett tanulni az anyagot. Most nagyobb önállóságra van szükség. Alsó tagozatban a szülőkre is jelentős teher hárul, hiszen a technikai lebonyolításhoz mindenképpen kell felnőtt segítség, 1-2. évfolyamon a tananyag elsajátításához, gyakorláshoz is szükség van anyura, vagy apura.
A tanulók jól vették az akadályt, dicséret illeti őket, mert elvégzik a kijelölt feladatokat. Mindenkit sikerült bevonni az távoktatásba, és csak kevés olyan gyermek van, aki mulaszt, vagy időszakosan nem teljesít.
A szülők erőn felül helytállnak, néha munka után, vagy hétvégén.
A pedagógusok sűrűn tartanak online órát, akár konzultáció, vagy magyarázat céljából, akár számonkéréshez, ez mégsem tudja pótolni a személyes jelenlétet.
A tanároknak a felkészülés, a diákoknak a tananyag feldolgozása, a szülőknek a segítségnyújtás sokkal több időt és energiát igényel, mint a tantermi oktatás. Talán gyakorlással, némi rutin megszerzésével idővel könnyebbé válik ez az oktatási-tanulási forma.
Bár már kiküldtünk a diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak egy-egy kérdőívet, hogy a válaszok feldolgozásával tovább tudjunk javítani az oktatás színvonalán, mikéntjén - kérem a szülőket, diákokat, hogy problémáikkal, javaslataikkal, véleményükkel keressék az osztályfőnököket, szaktanárokat vagy az iskolavezetést.
Köszönöm valamennyi résztvevőnek, segítőnek az erőfeszítéseket, az akaraton és az együttműködésen múlt, hogy a Ceglédberceli Eötvös Iskolában viszonylag gyorsan és nagyobb problémák nélkül sikerült átállni a tantermen kívüli digitális távoktatásra.
Kérem a gyerekeket, és a szülőket, hogy az eddig tanúsított fegyelemmel továbbra is kerüljék a csoportosulást, maradjanak otthon! Nehéz a mindennapok szabadságát, a barátok, rokonok társaságát nélkülözni, de most még ez az egyetlen módja, hogy megóvjuk a saját és a körülöttünk élők egészségét.
Türelmet, kitartást, egészséget és jó munkát kívánok mindenkinek: