Ceglédberceli Eötvös József Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Az osztályok kis létszámúak, átlagban 18 fősek. Ez kedvező a gyermekek szempontjából, hiszen több figyelem és idő jut rájuk, valamint kedvező a differenciálás, a kompetencia alapú oktatást jellemző kiscsoportos tanulás-szervezés és a hatékony nyelvoktatás szempontjából. Az iskola profilját a következő szolgáltatások adják: a nyelvoktatás sokszínűsége, zeneiskolai képzés, 1-3. évfolyamon egész napos iskola, sajátos nevelési igényű, magatartási nehézségekkel küzdő tanulók integrált nevelése-oktatása, fejlesztése.

Kezdőlap

Találatok: 3521

Beszámoló

Ady nyomában Erdélyben

2018.03-06.

  1. A határtalanul programra közösen pályáztunk a dánszentmiklósi iskola 7. osztályosaival. Az utazást megelőzően tartottunk előkészítő órákat, melynek során a diákok prezentációt tartottak Erdély kultúrájával, történelmével, földrajzával kapcsolatban. Külön foglalkoztunk a Trianoni Békediktátum hatásaival, és a Romániában élő nemzetiségek sorsával is.

Egy meghívott néprajzos- történész – Béres Sándor - előadását pedig a két iskola tanulói együtt hallgatták meg. Ady Endre életéről és költészetéről is külön beszéltünk, hiszen túránk egyik fő célja a költő életében fontos települések meglátogatása volt.

  1. Első nap. Reggel 6-ra kellett az iskolához jönni, bepakolás után indultunk 6:30 - kor. A magyar-román határon átkelve Nagykárolyban csatlakozott hozzánk az idegenvezető; Csaba bácsi. Első állomásunk Érmindszent volt, ahol Ady Endre született. A helyszínen megnéztük az itt működő múzeumot, meghallgattunk egy Ady verset és ünnepélyesen elhelyeztük koszorúnkat a szobornál. Innen Zilah városába mentünk, ahol sétáltunk a főtéren, és megnéztük az iskolát, ahol a költő középiskolai tanulmányait folytatta. Késő délután érkeztünk Kolozsvárra, ahol rövid buszos városnézés után megérkeztünk, és elfoglaltuk a szállásunkat a Bethlen Kata Diakóniai Központban. Vacsora után gyalogosan derítettük fel a környéket.
  1. Második nap. Első utunk a „Sárkányok Kertjébe” vitt, ahol különleges oszlopszerű geológiai képződmények között tettünk egy erdei sétát. Ez jó bemelegítő túra volt a következő napra. Innen Magyarvistára mentünk, egy apró faluba Kalotaszegen. Kalotaszeg egy Kolozsvártól nyugatra fekvő tájegység, mely főként a hímzéséről, a táncáról és a zenéjéről ismert. A faluban egy kora középkori templomot néztünk meg, mely a 16. századtól a református közösséget szolgálja. A harangot Mátyás király adományozta, mely ma is látható a harangláb tetejében. A templomban megcsodálhattuk a többszáz éves freskókat, és a különleges, kazettás mennyezetet. A magyarlakta faluban több házban látható még „tisztaszoba”, ahol a helyi népművészet értékeit őrzik.

A nap végén Kolozsvár belvárosában jártunk, ahol először a Házsongárdi Temetőben kerestük fel a magyar kultúrtörténet jeles képviselőinek síremlékét (Kós Károly, Apáczai Csere János). A város főterén a Mátyás király emlékművet és a Szent Mihály Templomot csodáltuk meg, majd elsétáltunk Mátyás szülőházához is.

  1. Harmadik nap. Reggel a Josika Miklós Elméleti Líceum diákjai fogadtak bennünket Tordán. Dallal, ajándékokkal, és nagy kíváncsisággal érkeztünk a teljesen magyar iskolába. Rövid ittlétünk alatt hamar megtaláltuk a közös hangot a helyi diákokkal. Még egy rövid focimeccsre is futotta az időből.

Az iskola után a város határában található sóbánya mélyébe ereszkedtünk le, ahol csodálatos képződményeket láttunk. A bánya már nem üzemel, lenn a mélyben szabadidőközpont működik pingpongasztalokkal, bowling pályával, csónakázótóval és egy óriáskerékkel!

Következő úti célunk a legendás Tordai Hasadék volt. A szurdokvölgy mélyén folyó patak mellett haladtunk, csodálva a fölénk magasodó, hatalmas ormokat. A csapat túrázni vágyó felével fölmásztunk a hegyhátra is, majd a gerincen végigballagva leereszkedtünk a völgybe, ahol már vártak ránk a többiek. A nap végére alaposan elfáradtunk.

  1. Negyedik nap. A szállásunkat elhagyván először Csucsára látogattunk, ahol megnéztük az Ady emlékházat. Itt újabb verssel és koszorúzással emlékeztünk meg a költőről. Buszos utunkat megszakítottuk a Királyhágónál, ahol fotószünetet tartottunk. Ez után Nagyváradra érkeztünk és ellátogattunk az Ady Múzeumba. A vers és a koszorúzás itt sem maradhatott el. A múzeum termeinek végigjárása után a város egyéb nevezetességeit vettük célba. Végighaladtunk a sétálóutcában, fényképezkedtünk az irodalmi társaság alapító tagjaival és a főtéren megcsodáltuk a szecessziós építészet remekműveit.
  1. Nagyon kellemes és érdekes négy napot töltöttünk el Erdélyben. Összebarátkoztunk a dánszentmiklósi diákokkal. Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a KLIKnek a lehetőségért és a támogatásért, valamint a Student Lines Utazási Irodának a magas színvonalú szervezésért. Köszönjük továbbá iskolánk dolgozóinak és a szülőknek, hogy segítettek abban, hogy ez a kirándulás megvalósulhasson és életre szóló élményeket szerezhessünk.


 http://www2.bercelisuli.hu/index.php/hu/kep-galleria/category/35-ady-nyomaban-erdelyben