You are here: Home
E Ö T V Ö S H Í R E K
Kedves Olvasók!
Szeptember 1-én rendhagyó módon kezdődött a 2017/2018. tanév: reggel 8 órakor volt a tanévnyitó ünnepség. Minden diák ünneplőben sorakozott fel, a 2.b osztályosok műsorral köszöntötték az első tanítási nap résztvevőit, Mátrai Tamásné osztályfőnök vezetésével. Az iskolát most kezdő első osztályosokat szeretettel fogadtuk, letették a gólyaesküt, és a Diákönkormányzat és Baranyainé Dudás Mariann jóvoltából egy-egy babzsákot kaptak ajándékba.
Tisztelt Intézményvezető Asszony / Intézményvezető Úr!
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős helyettes államtitkársága megbízásából mellékelten megküldjük a köznevelési intézmények részére a magyar gyermekvédelmi rendszer működéséről szóló tájékoztatást.
Tisztelettel:
Oktatási Hivatal
A tanévnyitó után tanítás lesz.
Ezen a napon csak az iskola otthonos osztályok tanulói kapnak meleg étkeztetést.
Aki péntekre már kéri a napközis délutáni felügyeletet, az hozzon magával egész napra hidegélelmet!
Hétfőre csak azoknak a tanulóknak tudunk meleg étkezést rendelni, akik a tanévnyitó után jelzik az osztályfőnököknek vagy a napközis nevelőknek.
Iskolavezetés
Figyelem!
A tankönyvosztás időpontja:
Alsó tagozat:
2017. augusztus 23., szerda
10.00-12.00 és 16.00-18.00 óráig
Felső tagozat:
2017. augusztus 24., csütörtök
08.00-12.00 óráig
A tankönyvek ingyenesek minden évfolyamon!
Feltöltöttük a videótárunkba, a Mozgóképek menüpont alá a 2017-es tanév végzős diákjainak a ballagását.
2017.03.11-én itthagyott minket. 52 évet élt. Döbbenet...értetlenség...fájdalom...hiányérzet...
Anika 30 éven át volt aktív tagja a berceli iskolának.
A 2017. április 24-28. közötti időszakot fenntarthatósági témahétnek választottuk.
Ennek a hétnek, minden napján a környezet védelmével és fenntarthatóságával foglalkozunk.
Mi minden történt az Eötvös iskolában az első tavaszi hónapban? Íme!
Ceglédberceli Eötvös József Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
2737 Ceglédbercel Pesti út 160.
Tel\fax: 06-53-378-007
E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
TISZTELT SZÜLŐK!
Az általános iskolába történő beiratkozás során bemutatandó okmányok, dokumentációk az alábbiak:
Klebelsberg Központ, Ceglédi Tankerület, PF2500
Ceglédberceli Eötvös József Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 2737 Ceglédbercel Pesti út 160.
Tel\fax: 06-53-378-007; E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. .
Tisztelt Olvasó!
Az 1995. évi CXVII. törvény szerint a magánszemélyek a 2016-ban befizetett személyi jövedelemadójuk 1 %-át közcélú felhasználásra felajánlhatják.
Intézményünk 2000. óta működő alapítványa a „Ceglédberceli Iskoláért Alapítvány”, melynek adószáma 18694411-1-13, szívesen fogadja és kéri támogatásukat.
Read more: 2016-ban befizetett személyi jövedelemadójuk 1 %-át közcélú felhasználásra felajánlhatják
Ceglédberceli Eötvös József Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola és AMI
2016. évi kompetencia mérések eredményei